Lambda Defense: GHM9 Gen 2

Bevezető

Amikor a Lambda Defence GHM9 először piacra került Glock táras tokalsóval, nem kifejezetten fogott meg. Megláttam, nyugtáztam, hogy nem néz ki olyan rosszul és biztosan hasznos a Glock tár kompatibilitása – majd meg is feledkeztem róla. Egy évvel később találtam rá megint, amikor is egy olcsó CQB fegyvert próbáltam összerakni. Ekkorra már kijött a Gen 2 verzió, amely Glock tár helyett MP9 tárakat használ és kicsivel más tokalsóval érkezik. Az azalatt eltelt időben rengeteg külső kiegészítő, test-alkatrész és 3D nyomtatható fájl is kijött hozzá, ezért úgy gondoltam, hogy eljött az idő egy ilyen replika megépítésére.

A két verzióból a Gen 2, azaz az MP9 táras modellt választottam, ennek kizárólag esztétikai oka volt – jobban tetszett az egyenes, függőlegesen álló tár. A projektnek eleve úgy álltam hozzá, hogy be fogom a replika mellé szerezni a különböző kiegészítőket is, ugyanis egy komplett, válltámasszal, irányzékkal, jobb fogást biztosító hosszabb előaggyal stb. rendelkező teljes értékű CQB elsődleges kerestem.

Lássuk tehát, hogy GHM9 kalandjaim során milyen tapasztalatokkal gazdagodtam!

Csomagolás

A replika egy sima kartondobozban érkezik, amelyet belül a géppisztoly formájára vágott, fehér polifoam(szerű) betéttel töltöttek ki. A doboz teljesen általános, azt leszámítva, hogy a tetején egy hatalmas, a GHM9-et műszaki rajz formájában ábrázoló matrica van. Ez kifejezetten jól néz ki egyébként.

Kellemetlenség, hogy a replikát összeszerelés után már gyakorlatilag lehetetlen ugyanabban a dobozban tárolni, ugyanis a felhúzókar olyan szinten kilóg a fegyver síkjából, hogy összecsukás esetén kilyukasztaná a kartonpapír-fedélt.

Első benyomások, valamint a külső részek áttekintése

A replikát először kézbe véve kifejezetten kellemes, bíztató érzés tölti el az embert. A külseje (gondolok itt elsősorban a tokfelsőre és a tokalsóra) fogásra kemény, jó minőségű polimerből készült, ami nem csak, hogy megfelel az airsoft céloknak, de a tokalsó esetében elég jó minőségű ahhoz, hogy egy éles alkatrész érzetét adja vissza. A tokfelső esetén meg kell említeni, hogy az az eredeti éles modellen esztergált alumíniumból készül, a Lambda-féle verzión viszont a CNC felső egy külön beszerezhető alkatrészként érhető el.

A hüvelykivető nyíláson keresztül látjuk a zárat, és azt, hogy kifejezetten jó felületkezelést kapott. Barnás-feketés, kicsit csillogó felülete szerintem a vegybarnított acélt, vagy valamilyen hasonló „éles” felületkezelést próbálja imitálni, kifejezetten sikeresen és igényesen.

A pisztolymarkolat anyagfelhasználás szempontjából kellemes, fogásra viszont borzalmas. A becslésre 20-25 fokos szöget bezáró pisztolymarkolatot erős túlzásnak érzem egy kompakt személyvédelmi (PDW) géppisztoly esetén, amelyet ideális esetben minél szorosabban magunkhoz szeretnénk szorítani. Ezzel a szöggel túlságosan behajlítja a csuklót, ami a kézfej idő előtti fáradásához vezet. A helyzeten csak ront, hogy a normális AR15 pisztolymarkolatokhoz képest lényegesen keskenyebb is. Természetesen mindez nem a Lambda Defence hibája, ők csak lemásolták a gyári markolatot.

Ahogy mondani szokás, az ördög a részletekben rejlik. A kezdeti lelkesedés lassan elmúlik, amint az ember a részletek felé kezd nézelődni. A felhúzókar acél, ami egy pozitív dolog, viszont a felülete furcsán „koszos”, mintha eleve rozsdásodva érkezett volna. A
működést egyébként ez nem befolyásolja – ami viszont kifejezetten zavaró, az a felhúzókar mérete. Jó pár centivel kilóg a fegyver síkjából, így beleakad mindenbe és nem lehet miatta lefektetve letenni a replikát, legalábbis a felhúzókar felőli oldalára. Nem véletlen, hogy rekordidő alatt beszereztem a Lambda által gyártott behajtható felhúzókart, amely felhúzás után magától visszapattan az előre mutató pozícióba, és nincs útban. A felhúzókarokról még annyit, hogy mindkét oldalról fel lehet azokat helyezni a fegyverre, viszont a jobb oldalon hiányzik a tokozásról az a vezetőfal, amely a tokon belül tartaná a kart. Bár nem tapasztaltam ilyet, de elviekben jobb oldalon beszerelve van egy nullánál nagyobb esélye annak, hogy a felhúzókar magától kiesik.

A tűzváltókar és a zárkioldó gomb műanyagból készültek, és új állapotban is kifejezetten viharvert hatást keltenek. Hatalmas sorjacsíkok és felületi egyenetlenségek vannak rajtuk. Pozitívum, hogy a zárkioldó gomb mindkét oldalon ugyanolyan jól működik,
és nem történik meg az, amit hasonló modelleknél tapasztaltam, azaz, hogy egyik oldalon sokkal nehezebb (vagy épp lehetetlen) kiengedni a zárat.

A műanyag előagyat megfogva az ember rögtön észreveszi, hogy az nemes egyszerűséggel jobbra-balra billeg, lötyög. Ennek oka, hogy az előagy egy felülről és egy alulról belógó csavarral rögzül a tokfelsőhöz, és ezen csavarok mentén forog. Ahhoz képest, hogy semmi hatása nincs a replika működésére, meglepően bosszantó jelenség, amire nem igazán találok magyarázatot, ugyanis egy milliméterrel vastagabbra tervezett előaggyal ezt simán el lehetett volna kerülni. Átmeneti megoldás a csavarok nagyon szoros meghúzása, esetleg menetrögzítő ragasztóval történő kezelése, ezzel észrevehetetlen szintre lehet csökkenteni a mozgást. Hosszútávú megoldás a Lambda által legyártott CNC alumínium tokfelső és valamelyik CNC esztergált előagy együttes megvásárlása, amelyek pontos méretek mentén lettek tervezve és sokkal passzosabban illeszkednek egymáshoz. Van egy olyan sejtésem, hogy szándékosan tervezett így a gyártó, hogy legyen mivel motiválni a vevőket a jobb minőségű extra alkatrészek beszerzésére.

A külső cső szintén műanyag, az előaggyal ellentétben viszont nem jobbra-balra, hanem fel-le irányban billeg. Ennek oka, hogy összesen két darab, a cső külső falát leszorító hernyócsavarral rögzítik a helyére, amelyek nem elegendőek a stabil rögzítéshez. A csavarok megszorításával annyit érünk el, hogy azok belefúródnak a műanyagba és a továbbiakban sem adnak szorosabb rögzítést. Olyan szinten képes a külső cső lógni, hogy egy nehezebb tracer hangtompító felszerelésekor a replika nem működött, ugyanis a BB-k rendre a hangtompító kimeneti nyílásán csapódtak be, miután az extra súly lehúzta a külső csövet és az amúgy is szűk lyuk már nem esett egybe a belső cső irányával. Jó hír, hogy fillérekért lehet nyomtatni hozzá cső-stabilizáló, hézagoló alkatrészeket, amelyeket az előagyba dugva azok megfogják a csövet és nem engedik mozogni. Ehhez  a 3D tervek könnyedén beszerezhetőek az interneten. Még egy érdekesség, amit ritkán látni airsoft replikákon: a külső cső rögzítéséhez szükséges hernyócsavarok ugyanazokat a meneteket használják, amelyeket az előagy rögzítésére használt csavarok is, így egy menetben két különálló csavar is van.

A tokfelső tetején lévő picatinny sín egy külön alkatrész, és ezt csak a véletlennek köszönhetően fedeztem fel, ugyanis a red dot irányzék felhelyezése és az az alatt lévő csavarok megszorítása során közelebbről megnéztem azt. Közepes erejű, de határozott erőkifejtés hatására a teljes sín lepattan. Mint kiderült, a sín rögzítésére van néhány miniatűr stiftnek hely, viszont ezek a lyukak betöltetlenek maradtak, és a sín végső soron csak a súrlódásnak (és talán egy kis mennyiségű ragasztónak) köszönhetően marad fenn. Hozzáteszem, normál használat mellett egyszer sem sikerült elhagyni, de még csak nem is lazult ki. Nem gondolnám, hogy probléma lenne belőle a továbbiakban.

Összességében, a replika külsejét néhány bosszantó részlet kivételével megfelelőnek találom. Tisztában vagyok vele, hogy a kategóriájában legkedvezőbb árú replikáról van szó és ennél rosszabb is lehetne.

Tár

Őszinte leszek, az MP9-kompatibilis verzióhoz járó tár kifejezetten tetszett nekem. Sokkal inkább, mint bármelyik másik MP9 tár, amit eddig láttam. Érezhetően más anyagból, feltehetően alumíniumból van, amelynek köszönhetően majdnem feleakkora súlya van a versenytárs KSC/KWA/Vorsk modellekhez képest. Ez a pehelykönnyű súly egyébként többször meg is tévesztett engem – előfordult, hogy olyan erővel emeltem fel a tárat, hogy azt végül sikerült konkrétan eldobni, ugyanis a KSC tárakhoz szoktam és annak megfelelő erővel akartam felemelni.

A Lambda Defence tár azonban nem csak a súlyában, hanem a felületkezelésében is tetszetősebb volt számomra. Ez is megkapta ugyanazt a barnás csillogó bevonatot, mint a zár. Ezt a festést sokkal esztétikusabbnak tartom, mint a többi gyártó matt szürke felületeit. Ha lenne jelenleg másik MP9 táras replikám is, mindenképp megpróbálnék ezekre a tárakra építeni közös rendszert.

Fontos megjegyezni, hogy a Lambda tárak nem 48 BB kapacitásúak, mint a többi hosszú tár. Valamivel rövidebbek és (hivatalosan) csak 38 BB fér beléjük. Kis bosszúság, de a 30-35 BB kapacitású GBBR tárak világában még így is a nagyobb tárak közé tartozik. A replikához vásárolt kettő tár közül az egyik sajnos szinte azonnal, néhány napnyi könnyed teszt után ereszteni kezdett a talpán lévő tömítőgyűrű mentén. Ezt gyorsan orvosoltam azzal, hogy leszedtem a tár talpát és bőségesen bekentem tömítőpasztával.

Szétszedés és belső alkatrészek áttekintése

A replika szétszerelése viszonylag egyszerű és engem leginkább a SCAR puskák, továbbá az MP5 géppisztolyok szétszerelésére emlékeztetett. A zárat és az azt helyretoló rugó rendszerét a tokfelső mögötti válltámasz-adapter tartja helyén, ezt az adaptert egy stift eltávolításával levehetjük. Ekkor a rugóvezetőt már ki lehet húzni a hátsó lyukon. A továbblépéshez a tokalsón lévő két maradék stiftből legalább a hátsót ki kell szedni ahhoz, hogy a tokalsó leforduljon és a zár ne akadjon bele az elsütőszerkezetbe. Ekkor a zárat is ki lehet húzni hátul, de csak azután, hogy a felhúzókart a megfelelő lyukon át eltávolítottuk róla.

Ezzel hozzáfértünk a belső részhez és a belső alkatrészekhez. A rugóvezetőt vizsgálva azt látjuk, hogy két párhuzamos rúd vezet két külön rugót, és mindkét rúd egy-egy zégergyűrűvel van hozzárögzítve egy szögletes gumilaphoz, ami az ütköző/buffer szerepét tölti be. Maguk a rudak acélból vannak és nem kopnak el belátható időn belül, a rugók viszont nem ilyen szerencsések: kifejezetten gyengék, vékonyak és folyamatosan deformálódnak még a legóvatosabb használat mellett is.

Itt kell beszélnünk a gyenge rugókról és azok következményeiről. A zár kifejezetten könnyű mivolta ellenére ezek a rugók nem elég erősek ahhoz, hogy maradéktalanul ellássák feladatukat. Konkrétan annyira kis erőt fejtenek ki a zárra, hogy a zárakasztóval hátul akasztott zárat kioldás esetén képtelenek rendesen a hop up kamráig előre tolni. Ha elég finoman bánik az ember a kioldógombbbal (vagy a felhúzókarral) akkor következetesen el lehet „rontani” a töltést, mert a zár nem fog eléggé előre jutni, ezzel jobb esetben csak a nózi és hopgumi közötti tömítettség szűnik meg, rosszabb esetben az elsütőbillentyű nem fog aktiválódni. Fontos azonban megjegyezni, hogy normál működés, tehát lövés közben ez kevésbé jelent gondot, a tűzgyorsaság és a zár mozgásának sebessége elégséges, és hiba nélkül dolgozik a rendszer egészen addig, amíg nem fogy el a gáz a tárból.

A gyenge rugókat egyébként nagyon egyszerűen korrigálni lehet: a rugóvezetőre, a rugó mögé helyezett hézagoló hengerrel, vagy a gumibuffer mögé helyezett lappal, ami a buffert és ezzel együtt a rugókat egy kicsit előre tolja, előfeszíti. A két megoldást együttesen is lehet alkalmazni, ezzel már meglepően agresszív, pattogós zármozgással dolgozik a replika. A hézagolók beszerzése, beszerelése minimális kreativitást igényel, de bőven találunk hozzá segítséget az interneten: 3D nyomtatható fájlokat és egyéb tippeket – személy szerint én egy extra pár rugót helyeztem a sima rugók mögé, valamint egy 3D nyomtatott lapot a buffer mögé.

Térjünk át az elsütőrendszerre, amely teljes egészében egyedi és úgy tűnik, semmilyen más gyártó alkatrészeivel nem kompatibilis. Viszonylag egyszerű konstrukcióról van szó, ami nem tesz különösebb erőfeszítéseket azért, hogy a valódi elsütőket másolja. A kakas nagyon alacsony szögben lóg ki a tokalsó vonalából, nem tesz meg akkora utat, mint a WE/VFC/GHK kakasok, amelyek 90 fokban állnak. A stifteket, rugókat és egyéb strukturális kiegészítőket leszámítva minden alkatrész öntött spiáter. Jó hír, hogy többségében kifejezetten vaskos, masszív alkatrészeket találunk itt. Rossz hír, hogy a kakas ennek ellenére elég hamar deformálódik a zárral közös találkozási ponton, igaz, ez a deformálódás nincs hatással a replika működésére. Az elsütőben lévő rugó/rugók szinte hihetetlenül erősek, így az elsütőbillentyű használata kezdetben eléggé megzavaró: olyan, mintha egy bebiztosított elsütőt próbálnánk meg elműködtetni. A replika csak határozott és erős nyomásra hajlandó elsülni, ezt gyakorolni kell, különben a felhasználó képtelen lesz precíziós lövéseket leadni.

A zárakasztó rendszere egy nagyon szokatlan megoldás. Amikor kiürül a tár, a benne lévő BB követő elég magasra kerül, hogy feltolja a zárakasztó emelőjét. Ez az emelő hasonlít a pisztolyokban található tipikus akasztókra: vékony, hosszú acéllap, ami a rögzítő pont mentén elfordul és a vége felemelkedik. Itt azonban az acélrúd nem érintkezik a zárral, helyette egy hatalmas, spiáter tömböt emel tovább, ami a zár útjába kerül – így sikerül megakasztani azt. A rendszerben nincs rugó, ami visszafelé lenyomná ezeket az alkatrészeket, így a spiáter tömböt a gravitáció húzza csak le. Tárcsere esetén simán előfordul, hogy a megakasztott zárat nem sikerül először kiengedni, mivel a felhasználó lenyomja a gombot (vagy hátrahúzza a felhúzókart), de a tömb nem süllyed le a zár útjából. Ez az esetek döntő többségében akkor fordul elő, ha nem teljesen egyenesen tartjuk a fegyvert, hanem például megdöntjük a replika testét a felhúzókar működtetéséhez.

Elég azonban a bosszúságokból, evezzünk most kellemesebb vizekre. A hop-up kamra a platform egyik erőssége és ráadásul kifejezetten szimpatikus darab: egyszerre pofonegyszerű és hatásos. A kamra két spiáter tömbből áll, amelyek oldalról veszik körbe a belső csövet és a hop up gumit. A két oldalpanelt összepattintva, a kamra tetején lesz egy kis oszlop, emelvény – erre a kis oszlopra egy hatalmas (a kamra méretével vetekedő) műanyag állítótárcsa húzható fel, amelyet aztán egy zégergyűrű szorít a helyére. Ezt a tárcsát kívülről, a hüvelykivető nyíláson át is könnyedén lehet kézzel állítani jobbra vagy balra tekeréssel. A tárcsa alsó fele fokozatosan vastagodik, így tekeréssel egyre nagyobb nyomást tud helyezni a lenyomóra. Érdemes külön megemlíteni, hogy egy szintén méretes és vastag o-gyűrű található az állítótárcsa és a kamra között, ez az összeszerelés után rászorul a tárcsa aljára és ellenállásának köszönhetően a tárcsa nem tud magától elállítódni. A belső cső egy sima VSR ablakos réz cső, olyan, amit szinte minden replikában megtalálunk gyárilag. Hossza a Glock 17 pisztolyok belső csövével egyezik meg. A gyári hop up gumi és a lenyomó henger tökéletesen teszik a dolgukat és meglepően jó lőtávot adnak a GHM9-nek (erről bővebben a teljesítményről szóló fejezetben is lesz szó). Fontos kiemelni, hogy mind a belső cső, mind a hop up gumi és a lenyomó a szabványos GBBR alkatrészeket követi, ez azt jelenti, hogy bátran lehet variálni a cső hosszát (ezzel együtt a replika erejét) és a hop up alkatrészeket
(ezzel együtt a replika pontosságát).

Utoljára marad a zár. Ez egy szögletes formájú alumínium-öntvény, amelynek a belső oldala jórészt üres, tulajdonképpen a nagy része csak a két párhuzamos oldalfal – ügyeltek arra, hogy kívülről az igazira hasonlítson, belülről azonban ne tartalmazzon a szükségesnél több anyagot. Ennek köszönhetően kifejezetten könnyű, mozgatásához nem szükséges túl sok gáz. A műanyag tokozáson belül akadásmentesen csúszik, én viszont egy idő után tükörfényesre csiszoltam az oldalait, hogy magabiztosabban menjen előre a hopkamráig. Használatból eredő kopás alig keletkezett rajta. A zár egyébként belül is üreges, a dugattyúfej mögötti részt egy műanyag henger tölti ki, erre kell csavarral rögzíteni a fejet. Maga a műanyag henger pedig a hátsó oldalról, szintén egy csavarral rögzül a zár testéhez. A nózi, dugattyúfej és a nózirugó rendesen teszik a dolgukat, sem rosszat, sem jót nem tudok kiemelni róluk – talán csak annyit, hogy a nóziban lévő lebegőszelep és a dugattyúfej limitáltan cserélhető más, GBB pisztolyokhoz/puskákhoz készült alkatrészekkel, így lehet a nózi tömítettségén dolgozni, illetve állítható erejű NPAS szelepet beszerelni.

Teljesítmény

Az árkategóriához és a felhasznált anyagok minőségéhez képest egy kifejezetten magabiztos teljesítményű replikát kapunk. A Lambda Defence GHM9 pozitív csalódást okoz a felhasználónak, lövés közben ugyanis „megtáltosodik” és gyengeség jelét sem mutatja. Dadogás, adagolási hiba, és egyéb, a GBB világban ismert probléma egyáltalán nem jelentkezett.

A fegyver gázfelhasználása tökéletesen megfelelő, legalábbis akkor, ha egyeslövés üzemmódban használjuk. A gyári tárat átlagos (130 PSI nyomású) gázzal feltöltve, képes két teljes tárat (70 BB-t) ellőni úgy, hogy a hetvenedik lövésnél még mindig értékelhető a lövedék energiája (értsd: a kezdő energiához képest ~0,4 Joule-lal kevesebb energia). A zár mindvégig magabiztosan, megakadás nélkül mozog és hátul is akad a legutolsó BB után. Véleményem szerint ez a teljesítmény bőven elég, tekintve, hogy két teljes tár ellövése után egyébként is érdemes újratölteni a gáztartályt. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy a tesztet már kisebb módosítások (rugóvezető hézagolása, zár csiszolása) után hajtottam végre, így ez valamennyivel javított az eredményen.
A replika sorozatlövésben viszont nem a legerősebb, nagyon gyorsan kiköpi a gázt és jóval hamarabb kifogy. Nem érdemes automata üzemmódban használni, szerencsére az ilyen géppisztolyok leggyakoribb felhasználási területe az épületharc, ahol egyébként sem engedélyezett a sorozatlövés.

A GHM9 dobozból kivéve, ideális körülmények között (20-25 Celsius fokos hőmérséklet, teljesen feltöltött gáztartály, 120-140 PSI közötti gáznyomás) 300 FPS körül teljesít 0,2 grammos BB esetén, ami 0,9 Joule energiának felel meg. Nehezebb BB használatával ezt fel lehet tornázni 1,3-1,4 Joule energiáig is, így akár kültéri limit környékén is tud teljesíteni a replika. Egy hosszabb belső cső és egy állítható erejű NPAS nóziszelep beépítésével pedig akármilyen energiára be lehet állítani, ebben tud segíteni a hosszabb előagy és külső cső szettje, ami kapható hozzá.

A GHM9 pontossága a modell erőssége. A gyári belső csővel és hop up gumival is tökéletesen megfelelő szórást és lőtávot lehet elérni, feltéve, hogy a felhasználó minőségi és megfelelően nehéz lövedéket használ. Dobozból kivéve 30 méterről a mellalak-találat gond nélkül megy, amit egy válltámasz és irányzék/red dot nélküli, pisztoly-hosszúságú GBB rendszer esetén reális lőtávnak gondolok. A legtöbb felhasználó ezeket a hiányzó részeket fel fogja szerelni, esetleg még a belső csövet és a hopgumit is utángyártottra cseréli és ezzel eléri, hogy a GHM9 lőtávban felvegye a versenyt a drágább gázos karabélyokkal is.

Utángyártott külső alkatrészek

A Lambda Defence GHM9 platform egyik érdekessége, hogy maga a gyártó készít hozzá számtalan kiegészítőt és alkatrészt, amelyekkel át lehet építeni a replikát. Magát a GHM9-et kizárólag a minimalista konfigurációban lehet kapni, és külön kell hozzá beszerezni az előagyat, külső csövet, tokfelsőt, válltámaszt stb.

Itt kicsit az Action Army AAP-01 stratégiáját vélem felfedezni: kínál a gyártó egy airsoft replikát, ami konstrukció tekintetében a szükséges minimumot tudja felmutatni és semmi mást. Ára miatt nagyon sokan megveszik, hiszen az a kategória, amit szinte minden játékos megengedhet magának. Ha pedig már megvan a replika, akkor a felhasználó „felelőssége”, hogy mit hoz ki belőle – legyen az hosszabb karabély, nagy lőtávú, erős „DMR” vagy csak egy szórakoztató pótfegyver épületharcra.

Itt lép közbe a Lambda Defence, akik készségesen legyártották szinte az összes konfigurációt a GHM9 köré, így a hosszabb előagy, vagy a betolható válltámasz szerelmesei azonnal kapnak egy megoldást a gyárból. Annak idején az AAP-01 esetén is hasonlót tapasztalhattunk, amikor az Action Army CNC esztergált külső csöveket, acél kakast, stabilabb hop up kamrát és minden egyebet árult kiegészítő gyanánt a saját termékéhez.

Megjegyzem, az AAP-01 esetében külső gyártók is örömmel elkezdtek alkatrészeket készíteni, míg ez sajnos a GHM9 esetében teljesen elmaradt. Amit a Lambda legyártott, azt lehet hozzá kapni – minden mást csak akkor, ha épp szabvány méretek miatt kompatibilis (például: belső cső, hop gumi, vagy a 1913 picatinny válltámaszok). Ezt nagyon sajnálom, személy szerint örültem volna, ha a pótalkatrészek nem állnak meg a külsőségeknél és kaphattunk volna acél kakast, újratervezett rugóvezetőt vagy éppen egy stabilabb külső csövet is. A Lambda által forgalmazott alkatrészek közül nekem a CNC előaggyal, CNC külső csővel, acél felhúzókarral és a betolható válltámasszal volt tapasztalatom. A külső cső nem sok említést érdemel – ugyanaz a dizájn, mint az eredeti műanyag esetén, így ugyanazokat a rögzítési problémákat okozza. Az anyagfelhasználást leszámítva nem tesz hozzá sok mindent a replikához. Ráadásul számomra érthetetlen, hogy ha már egyszer esztergált fémre cseréli az ember a meglévő csövet, akkor miért nem lehet acél változatot (is) kapni. Az acél ergonomikus felhúzó és a CNC előagy viszont kifejezetten jó alkatrészek, amelyek határozottan dobnak a replika megjelenésén és az ergonómiáján is. Több megjegyzésem nincs is róluk, teszik a dolgukat és jól mutatnak.

Sajnos a betolható válltámaszról nem tudok ilyen pozitívan nyilatkozni. Amikor megérkezett, legelső gondolatom az volt, hogy kriminálisan nehéz. Bizony, a Lambda eddigre megunta a CNC gyártási technológiát és inkább a spiáterhez nyúlt – a válltámaszon látszik, hogy nem rendes alumíniumból készült, hanem nagyon nehéz öntvényből – beleértve a tömör adapter részt is, ami a tokozáshoz kapcsolódik és simán lehetett volna polimer, vagy esetleg polimer-fém hibrid. Az öntés nyomai láthatóak rajta sorják és karikák formájában, a felületkezelés érdes és nagyon könnyen kopik, szürkés fémet felfedve maga alatt. A körülbelül két kilós GHM9 hátuljára felkerül egy 700 grammos kiegészítő, így rögtön farnehéz lesz a fegyverünk. Az ergonómiai szempontok itt elég szubjektívek, de nekem az sem tetszett, hogy a vállhoz érintkező tusvég nagyon rövid, így képtelen volt rendes támaszt nyújtani nekem célzás közben.

Konklúzió

Nem mindennapi airsoft fegyverrel van dolgunk. Egyrészt azért sem, mert a pisztolytárakat felhasználó GBB replikák világa még mindig gyerekcipőben jár, a szegmensnek van hova fejlődnie mind minőség, mind kínálat szempontjából. Másrészt azért sem, mert a B&T géppisztolyokat (az ikonikus MP9 kivételével) még csak most kezdi felfedezni az airsoft.

Sajnos a GHM9 belépése az airsoft világába nem zökkenőmentes. Lesznek olyanok, akik elégedettek a Lambda Defense GHM9-el, és lesznek akik csak bosszankodnak. Nem akarok sem meggyőzni, sem eltántorítani tőle senkit, így lezárásként szerepeljen itt néhány pro és kontra érv.

Fontold meg, ha:

• Szeretnél egy platformot, ami pisztolyhoz való belső csövekkel (belsőcső-hosszal) is képes nagyobb távon találatot bevinni.
• Tetszenek a svájci modellek, vagy kifejezetten a B&T modellek.
• Nem ejt zavarba egy kis „tuningolás”, legózás és az, hogy a kiegészítők csak külön kaphatóak.
• Tetszik az ára, amely kategóriájában (kétkezes géppisztolyok, azon belül is a pisztolytáras SMG-k köre) gyakorlatilag verhetetlen.

Kifejezetten fontold meg, ha:

• Spórolni szeretnél a GBB táraidon. Ami a legtöbb esetben a teljes szett értékének jelentős része. Mind a Glock táras vagy az MP9 táras verzió tárait fel tudodvhasználni más replikádhoz is.
• Nem egy teljes értékű elsődleges replikát, hanem egy szórakoztató tartalékfegyvert, a tömegből kitűnő másodlagos fegyvert, netán CQB kisördögöt keresel.

Engedd el, ha:

• Komoly igénybevételt várnál el tőle magas lövésszámmal és törhetetlen konstrukcióval.
• Ha nem szeretsz a replikád belsejébe nyúlni. A Lambda Defense GHM9 jelen formájában garantáltan foglalkozást igényel.

Szöveg: Yssomru
Fényképek: Yssomru